Kilencedik nap – India
Délelőtt 11 órakor kezdődött meghívóim gyülekezeti alkalma. Egyszerű, 10-15 perces dicséret, melyben egy, azaz egy zeneszerszám volt, egy 3 részből álló egyszerű tam-tam dob.
Ezt követően vendéglátóim bemutattak, és megkértek osszam meg velük Isten üzenetét.
Amint már említettem reggeli posztomban, – Isten éjjeli üzenetének megfelelően- arról kellett beszélnem, hogy mi az Eklézsia feladata a mostani időszakban, és mindezt a II. Móz.32. – a zsidók lázadása alapján,- amikor Mózes úgy tűnik, hogy “késik” lejönni a hegyről,- melynek aktuális mostani megfelelőjeként azt mondtam, és hogy úgy tűnik, Úr Jézus is “úgy néz ki, hogy késik” lejönni,- vissza a mennyből, – visszajövetelével a földre”.
Majd,megnéztük, hogy mi volt a zsidók reakciója erre, és párhuzamosan ezzel, most mi a mi reakciónk Jézus “késését” illetően?
Hát sajnos nem látok sok különbséget, hisz ők levették aranyfüggőiket, és beleadták az “aranyborjúba” mindazt az aranyat ezüstöt, melyet az Úr jóvoltából, – az Ő indíttatására – az egyiptomiak a zsidóknak adtak útravalóul, az exodus előtt. Feltettem a kérdést, – hogy ha mindenünk Istentől van, – vajon javainkat a megfelelő, jó talajba vetjük? Vagy mi is saját elképzeléseink “borjait öntögetjük ki” abból? De sajnos itt nem volt vége, mert ezután ők elkezdték imádni saját csinálmányukat, a “borjút” majd leültek enni, inni, és játszani, – amit most nem akarok itt részletezni, hogy mit értek ez alatt.
A lényeg sajnos ugyanaz: az Eklézsia ma ugyanígy le-leül, és eszik, iszik játszik, programokat szervez,és imádja saját alkotásait, holott ezerrel kellene aratni az aratni valót! De hát nincs aratómunkás! Akkor kérjünk az aratás Urától!
Elhangzott egy komoly figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy a rabszolgaságból erős kézzel kihozott, Isten csodáit végig megtapasztaló, a Vörös tengeren száraz lábbal átkelt, megmentett zsidókból Isten 3000 lelket elveszejtett! Nekünk is vigyáznunk kell, hogy Isten iránti feltétlen engedelmességben éljük újjászületett (kivonult, rabszolgasorból megszabadult) életünket. Lehet, hogy egy kicsit erősen “kiáltó szó voltam a pusztában, Indiában, de kértem, hogy ma, ha az Ő szavát hallják, meg ne keményítsék szíveiket, mint a lázadáskor! Valóban egy meghitt alkalom volt, ahol emberek megnyíltak, és bűnbánó szívvel az Úrhoz fordultak. Áldott legyen a mi Urunk, hogy hosszan tűr érettünk, hogy el ne vesszünk!
Az Úr áldjon bennünket!
Molnár Miklós
